Az alábbi cikk eredetijét a honlapomon jelentettem meg először. Remélem itt is találok lelkes olvasókat….
Kiss László vagyok, éveken keresztül vezettem sikeresen egy használtruha nagykereskedést Debrecenben.
Úgy döntöttem, hogy átadom Önnek a kapcsolati rendszeremet, a szortírozási technikámat, a beszerzési forrásokat és az értékesítési rendszert, amely alapján sikert értem el! Ön csak lemásolja azt és Ön is felépíthet egy hasonlóan sikeres vállalkozást.
A jelenlegi tervek alapján 2017-ben több Használtruha Nagykereskedés megnyitásában fogok aktívan részt venni.
Ha érdekli ez a vállalkozás nem kell mást tennie mint megpályáznia, hogy Önnek segítsek a vállalkozás elindításában és működtetésében 2017-ben és utána!
(A pályázati kiírás már lejárt, de akit érdekel a nagykereskedés indítása azok jelentkezését továbbra is várom. – klaszlo197@gmail.com)
A nagykereskedések közül egy Budapesten, a többi pedig vidéki helyszínnel alakul meg.
Ha többet akar tudni a pályázatról, kérem olvassa el az alábbi dokumentumokat. Amennyiben nem kapott minden kérdésére választ, kérem küldje el azt e-mailben a részemre.
E-mail cím: klaszlo197@gmail.com
Linkek:
Pályázati kiírás letöltése: itt!
Pályázati űrlap letöltése: itt!
Együttműködési szerződés rövidített változatának letöltése: itt!
Kiss László szakmai múltjáról bővebben: itt!
Több kérdés is felmerül a projekttel kapcsolatban, amelyet fontosnak tartok még a pályázat kiírása előtt megválaszolni. Ezek olyan kérdések, amelyek valószínűleg az olvasóban is felmerülnének.
Lássuk melyek ezek:
Mikor indulnak ezek a nagykereskedések?
A jelenlegi tervek alapján 2017-ben folyamatosan.
Mi alapján dől el, hogy hol fognak megnyílni a nagykereskedések?
Az együttműködésre pályázni kell. A pályázat a Használtruha Sikerkönyv honlapon érhető el.
Nem én fogom kijelölni a településeket, hanem a pályázók.
Tegyük fel, hogy mondjuk Tóth Gábor Úr Füzérradványban szeretne egy ilyen nagykereskedést nyitni és a pályázati feltételeknek megfelel, akkor ott fog megnyílni az egyik. Tehát a pályázók döntik el hogy hol szeretnének nyitni.
Kik pályázhatnak?
Mindazok a magánszemélyek, egyéni vagy társas vállalkozások pályázhatnak, akik a pályázati feltételeknek megfelelnek.
(Itt jegyezném meg, hogy azok a már működő használtruha nagykereskedések is pályázhatnak, amelyek már korábban megalakultak, de a működésük a tulajdonosok szerint úgymond nem megfelelő.)
Ellehet kezdeni a vállalkozást 4, 6, és 10 millió forinttal. A minimum tőke, amellyel a pályázónak rendelkeznie kell 4 millió forint. Ebből 3 millió forintot áruvásárlásra kell költenie. Egy millió forintot pedig az egyéb induló költségekre kell elkülöníteni.
(Ezek az összegek már meglévő nagykereskedés esetében változhatnak!)
Mik a különbségek az egyes kezdő tőkék esetében?
Igazi különbségek nincsenek. Az általam adott hozzájárulás/segítség mértéke is azonos. A különbség abból adódik, hogy aki nagyobb tőkével indul, az hamarabb nagyobb forgalomra tehet szert és így hamarabb éri el a cége, azt a biztonságos forgalmat, amikor a cég eléri az általam megállapított havi 2,5 milliós lélektani határt.
A vevők egy része ugyanis igényli azt, hogy amikor belép egy nagykereskedésbe, akkor nem csak nagy, de bőséges árukészletet lásson. Valójában azonban az az elsődleges fontosságú, hogy az ember hol nyitja a nagykereskedést és milyen a szolgáltatási rendszere, és csak másodrangú kérdés a árumennyiség.
Mikortól lehet pályázni, és mikor zárul le a pályázási időszak?
Jelenleg nincs meghatározva sem a pályázat kezdete sem vége. A pályázók jelentkezését folyamatosan várom. Amennyiben Ön szívesen élne az általam felajánlott segítségben úgy kérem, hogy az alábbi elérhetőségeket egyikén jelezze azt felém. Kérem, hogy csak akkor jelentkezzen, ha a letölthető tartalmakat alaposan átolvasta, és egyetért a tartalmukkal.
Tel.: 06-70-635-9566,
E-mail: klaszlo197@gmail.com
Milyen árukészletet kell megvásárolnia a vállalkozónak?
A beszerzésben maximális segítséget fogok nyújtani, annak érdekében, hogy a vállalkozások olyan árukészlettel rendelkezzenek, amely a magyar piacon tökéletesen megállja a helyét.
Nem kevés egy nagykereskedés esetében a 3 millió forintos induló árukészlet?
Természetesen, aki nagyobb induló készlettel, akar elindulni az akár 20 millió forinttal is elkezdheti. A 3 milliós érték, mint minimum árukészlet lett meghatározva. Én egyébként 860 ezer forintos induló készlettel alapítottam a nagykereskedésemet. Valójában a mennyiség mellett azonos fontossággal bír a minőség és a hozzá kapcsolódó szolgáltatás. Idővel természetesen az árukészletet nagyobb mennyiségre kell felfuttatni.
A terveim alapján egy éven belül a nyereségből meg kellene duplázni az árukészletet, ez lenne az ideális növekedés véleményem szerint.
Én azt vallom, ha már kicsiben megtanultuk a szakma csínját-bínját, akkor érdemes csak komolyabb összegeket befektetni, és így kockázat nélkül visszük be a vállalkozásba a pénzünket. Sajnos több használtruha nagykereskedést láttam már bezárni amiatt, mert nagyon magas induló költségeket vállaltak be úgy, hogy még nem volt meg a megfelelő vevőbázisuk hozzá, sem a szolgáltatásuk nem volt megfelelően kidolgozva.
Tapasztalatom szerint, legyen szép árunk, jól kialakított, működőképes szolgáltatási rendszerünk, és ha már beindultak a vásárlások, akkor kell eszközölni a növekedés okozta változtatásokat. Gondolok itt a plusz munkaerő felvételére, a nagyobb raktár bérlésére, de megemlíthetném a több áru beszerzését is.
Kik lesznek ezeknek a nagykereskedéseknek a tulajdonosai?
A tulajdonosok, maguk a pályázó személyek lesznek.
Másként megfogalmazva: Lesz-e Kiss Lászlónak tulajdonrésze a nagykereskedésekben?
Nem lesz.
Milyen feladatai lesznek Kiss Lászlónak a projektben?
A teljes szakmai háttér biztosítása. A marketing. A vevőszerző és megtartó szolgáltatások bevezetése/betanítása a cégeknél. Vevőszerzés.
Miért gondolja, hogy sokkal jobb Önnel elkezdeni egy ilyen nagykereskedést mint önállóan?
A már korábban lényegesen kevesebből felépített használtruha nagykereskedés olyan szakmai háttért ad, mely úgymond garantálni tudja a sikeres vállalkozást egy min. 3 milliós árukészlettel. Ugyanis pontosan hasonlóan a kiskereskedéshez (erről beszélek a Használtruha Sikerkönyvekben is), a több áruból több a bevétel is.
Miről is van szó? Ha egyszer már sikerült 860 ezer forintból sikeresen felépíteni egy nagykereskedést, akkor 3 millióból felépíteni másodjára nagyon kis kockázattal jár.
A jelenlegi magyar valóság az, hogy van kb. 10-15 olyan nagykereskedés, amely úgymond sikeresnek mondható és nagyon sok kb. 50 olyan nagykereskedés, amely lehet, hogy már évekkel ezelőtt megalakult, de egyrészről nem tud kitörni az ismeretlenség homályából, másrészről anyagilag is igencsak tengődik. Túl kevés a vevőjük.
Ezeket a sikeres és sikertelen nagykereskedéseknek a működését elég jól ismerem. Tudom a jó és a rossz projektjeiket is. Ismerem a válogatásaikat/szortírjaikat. A jó dolgokat szeretném mindenképpen bevezetni az új nagykereskedésekben a rossz dolgoktól, rossz döntésektől pedig megóvni őket.
Miért csinálja ezt a projektet? Hol keletkezik Önnek ebből bevétele?
Az első ilyen bevételem, akkor keletkezik, amikor a nyertes pályázóval az együttműködési szerződést megkötjük. Ekkor egy jelképes összeget kell a részemre kifizetnie.
Ez egy bizalmi dolog tulajdonképpen. Ez egyrészt engem elkötelezetté tesz, mivel még nem történt semmi és már úgymond kaptam “előleget”.
A nyertes pályázónak viszont kifejezi ez a valódi elkötelezettségét az ügy iránt. Ugyanis ahhoz, hogy valóban sikeresek lehessünk nélkülözhetetlen a feltétlen elkötelezettség az üzlet és egymás iránt, kölcsönösen.
Ezt követően csak akkor kell ismét a részemre kifizetést eszközölnie, amikor a havi bruttó forgalom eléri a 2,5 millió forintot. Nevezhetjük ezt sikerdíjnak is. A 2,5 milliós bevételkor minden kifizetés és költség levonása után, a tulajdonosnak az én előzetes számításaim alapján bruttó 300 ezer forintos kifizetés eszközölhető. Nem tudom, hogy ez kinek sok, vagy kinek kevés, de valószínűleg lesznek olyanok, akik ezt már a 3. vagy 4. hónapban, de biztosan lesznek, akik később fogják elérni. Amíg ezt nem érik el, természetesen kevesebb fizetés vonható ki a vállalkozásból, de nekem sem jár a sikerdíj.
Azért tartom fontosnak ezt a rendszert, hogy mindenki motiválva legyen a több bevétel elérésére.
Előfordulhat ezek szerint az is, hogy az első hónapban mondjuk csak nettó 120 ezer forintos fizetést tud valaki saját részére kifizetni a vállalkozásból?
Igen. Ez valószínű. Azonban a bevételek hónapról hónapra emelkedni fognak, ahogy a nagykereskedés ismertsége, és a vevők száma növekedni fog.
Azonban nem kell megijedni mert az 1 millió forintos egyéb működési költségekbe ez is bele van kalkulálva. Azaz 2-300 ezer forint arra fordítható ebből az összegből, hogy az induláskori első hónapokban se maradjanak a családok pénz nélkül.
Soknak vagy kevésnek számít ez a 2,5 milliós bevétel?
Jelenleg ma Magyarországon kb. 2.500 használtruha kiskereskedés üzemel, melyek vezetője, minden héten áruért megy, valamelyik használtruha nagykereskedésbe, és ott minimum(!) 60 ezer forintot elkölt. Ez 2.500*60.000=150 millió forint, ezt megteszi havonta négyszer, azaz havonta 600 millió forint bruttó bevétele van a nagykereskedéseknek ÖSSZESEN. Ebből szeretnénk mi 2,5 millió forintot kicsípni a 3. 4. hónap végére. Hogy ez kicsi vagy nagy feladat-e, azt döntse el mindenki maga, de elég ha csak 10 kiskereskedő hetente vásárol nálunk 60 ezer forintért, máris összejön közel 2,5 milliós bruttó bevétel.
Egyébként a gyakorlat azt mutatja, hogy vannak akik ettől lényegesen többet költenek, lévén nagyobb a forgalmuk, vagy több boltot üzemeltetnek és így többet is kell hetente áruba visszaforgatniuk, és vannak akik 30-40 ezer forintért vásárolnak, mert a „mi” árukészletünkkel úgymond csak kiegészítik, a más kereskedésben végzett nagyobb bevásárlásaikat.
És mindezekhez jönnek azok a legnagyobb vásárlások, amikor valaki „nálunk” vásárolja meg az induló készletet. Ez alkalmanként 300 ezer és 1 millió forint is lehet.
De ezek csak számok, gondolom azért dolgozni is kell ezekért?
Természetesen. Senki se gondolja azt, hogy az egész ország arra vár, hogy mi végre megnyissunk és máris, csak úgy özönleni fognak hozzánk a vásárlók. Ha így tennénk, hasonlók lennénk a korábbi kérdésnél említett 50 olyan nagykereskedéshez, akik jelenleg is csak tengődnek.
Azt megígérhetem, hogy a pályázók mindegyike, már a nyitás napjától kezdve napi 8 órát fog dolgozni. Mindez addig fog tartani, amíg a munkáját egy 4 vagy nyolc órás dolgozóval meg nem tudja segíteni. Ekkortól kezdve, mivel mint vállalkozók magunknak vagyunk a főnökei, van olyan nap, amikor meg kell nyomni a munkát és 10-12 órát is a vállalkozásban kell tölteni, de van olyan nap, amikor nincs mit csinálni és az alkalmazott elintézi a dolgokat helyettünk.
Azért bátorításként elmondhatom mindenkinek, hogy egy év elteltével én kiszámoltam, hogy havonta mennyi időt töltök összesen az üzletben/üzletel és 120 óra jött ki. Napi átlag 6 órát dolgoztam a vállalkozásban és mindezt rugalmas munkaidőben. Mondja valaki, hogy nem lehet ezt szeretni!
A növekedéshez, a stabil piaci hely kialakításához kell az:
-
én szakmai tudásom,
-
a tulajdonosok elkötelezett magatartása,
-
a profi marketing,
-
a jól felépített szolgáltatások sora.
A siker záloga az, hogy ezt a rendszert nem kell kitalálni, hanem már készen megvan, csak alkalmazni, azaz bevezetni kell, és a rendszer a sikert hozza magával.
Mire elég a 2,5 milliós bevétel?
Egy havi 1,5 milliós bruttó bevétel elég arra, hogy 200 ezer forintos bruttó fizetést eszközöljünk magunknak.
A 2,5 milliós bevétel pedig elég arra, hogy saját részre bruttó 300 ezer forintos fizetést eszközöljünk és egy négyórás alkalmazott segítse a munkánkat.
Az alkalmazott kérdése nagyon nagy fontossággal bír, ugyanis egy ember nem tud mindent elvégezni. Előfordulhat, hogy egyszerre kell két helyen lenni, és ezt csak egy alkalmazottal lehet megoldani. Ezért a 2,5 milliós forgalomnál egy állandó 4 órás segítségre van szükségünk. Ebben az időszakban mindenképpen az alkalmazott megkeresésére és betanítására kell majd, az egyik legnagyobb hangsúlyt fordítani.
Mivel most a konkrét pénzekről beszélünk itt jön be a képbe a bérleti díj összege. Ha valaki nem a saját tulajdonában, hanem egy bérelt helyen akarja kialakítani a vállalkozást, akkor természetesen annál több marad benne a vállalkozásban minél alacsonyabb ez a bérleti díj.
A pályázati anyag részét képezi az, hogy hol, milyen helyiségben akarja a vállalkozást megnyitni a pályázó. Ha bérelt helyiségről van szó, akkor annak a helyiségnek mennyi a havi bérleti díja stb. Érdemes figyelembe venni azt például, hogy 1,5 milliós bevétel esetén a nyereségből a tulajdonos fizetésén felül csak egy 100 ezer forintos költségű helyiséget lehet kifizetni.
Milyen növekedési ütemet tart elfogadhatónak? Hol fog tartani a 2017 elején alapított használtruha nagykereskedés mondjuk két év múlva?
Az első év végére a 3 milliós készlet megduplázását abszolút reális célnak tekintem. Valójában azt gondolom, hogy a legkisebb növekedést mutató újonnan alapított nagykereskedés fogja ezt a növekedést produkálni, a többiek ennél jóval nagyobb növekedést fognak hozni. Azért mondom ezt, hiszen az 5 nagykereskedés más-más növekedést fog mutatni, amely betudható majd a helyszínnek és a vállalkozásban dolgozók személyiségének, eltökéltségének egyaránt.
Ez a megduplázódás azonban csak a kisebb tőkével indulók esetében lesz ilyen látványos. Minél nagyobb tőkével indul valaki, annál kisebb lesz a növekedésének a mértéke, hiszen a vevőszám automatikusan nem növekszik az árukészlet növekedésével. Sőt azt is el tudom képzelni, hogy aki mondjuk 10 millió forinttal indul az egy év múlva is még mindig 10 millió forintos készletet fog tartani, csak a forgalma és a vevőszáma fog növekedni hónapról hónapra.
Az a várakozásom, hogy a 2. év végére mindenki eléri a 8-10 milliós forgalmat, melynek a nyereségéből, akár a havi 1-1,2 milliós bruttó bér is kifizethető a tulajdonosnak úgy, hogy a vállalkozásban még legalább ugyanennyi havonta halmozódó pénz, azaz forgótőke marad bent.
Milyen érdeklődésre számít a pályázattal kapcsolatban?
Egy közvélemény kutatást végeztem azok között, akik ebben az évben a Használtruha Sikerkönyveket megvásárolták és minden második személy visszajelezte, hogy érdekli a pályázat.
Egy kutatás alapján 10-ből 8 személy szívesen vállalkozna valamire, de ha a nyugdíjas korúak között elvégezzük ugyanezt a felmérést, azt kapjuk, hogy életükben mindössze 10-ből 1 személy vállalkozott valójában, próbált meg egy vállalkozást beindítani, a többiek egész életükben alkalmazottak voltak. Ebből bár nagy az érdeklődés, valószínűnek tartom, hogy csak igen kis számban fognak konkrétan megkeresni.
Azért különleges az ajánlatom, mert az emberek nagyon bizonytalanok minden új dolog elkezdésekor. Sokan félnek az ismeretlentől, félnek a bukástól, félnek attól, hogy mit mondanak mások.
A támogatásommal viszont annak az esélye, hogy nem jön be a vállalkozás szinte a nullához közelít. Olyan ez mint egy franchise üzlet. Ha van egy jó termék, amelyhez párosul egy jó szolgáltatás, akkor szinte kizárt, hogy bezárjon.
Látott már valaki olyan Mc’Donalds éttermet, amely a csekély forgalom miatt bezárt volna?
Valami hasonlót kínálok én is ezzel a vállalkozással.
Kiss László, 2016
http://hasznaltruha-sikerkonyv.hu/shop_ordered/33121/pic/Palyazatifeltetelek.pdf
http://hasznaltruha-sikerkonyv.hu/nagykertinditanek
Eredmény: Az első sikeresen elindult 2017. március 28.-ával Szentendrén! – Boltrakész Használtruha Nagykereskedés -www.boltrakeszhasznaltruha.hu
Hívjon! Segítek Önnek is! – 06-70-635-9566, Kiss László
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: